Levele elküldésével elfogadja adatvédelmi tájékoztatónkat.
Az eddigieknél hosszabb, közel két hónapos karbantartási szünet kezdődik októbertől a koreai SK On iváncsai akkugyárában, a cég szerint azonban a termelés a leállás után fokozatosan újraindul.
Szerző(k): T. E.A KSH jelentése szerint augusztusában a 15–74 éves foglalkoztatottak száma 4 millió 676 ezer főre csökkent, a munkanélküliségi ára 4,4 százalékra nőtt az előző hónaphoz viszonyítva. A munkanélküliek jelentős része hosszabb ideje, akár egy éve is folyamatosan keres munkát.
Szerző(k): T. E.A szerdai budapesti taxis megmozdulás után a rendőrség 34 sofőrt közlekedési szabálysértés miatt feljelentett, két embert gyülekezési joggal való visszaélés miatt is eljárás alá vont, és több helyszíni bírságot is kiszabott.
Szerző(k): T. E.A magyar halászati pályázat feltételeit váratlanul megváltoztatták, sok haltenyésztő szerint ez ellehetetlenítheti a forrásszerzést és hátrányba hozhatja a kisebb szereplőket.
Szerző(k): T. E.Évek óta nem látott növekedést tapasztalnak a hazai önkéntes nyugdíjpénztárak: az idei első félévben csaknem másfélszer annyi új tag csatlakozott, mint tavaly ugyanebben az időszakban, és a pénztárak vagyona is új rekordot ért el.
Szerző(k): T. E.Egy német klímakutató intézet jelentése szerint riasztó ütemben romlik a Föld állapota, az emberiség pedig egyre távolabb sodródik a biztonságos működés határától.
Szerző(k): T. E.Történelmi csúcsot dönthet a nevezők száma a 40. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon október 11-12-én, így a főváros több pontján jelentős forgalmi torlódásokra kell számítani.
Szerző(k): T. E.A Zalacsányi Örvényesvölgy Fesztivál rangos nemzetközi díjat nyert Palm Springsben, az Egyesült Államokban, ezzel a rendezvényipar „Oscar-díját” érdemelte ki.
Szerző(k): T. E.Márki-Zay Péter polgármester Brüsszelben felszólította az uniós intézményeket, hogy ne folyósítsanak egy fillért sem Magyarországnak, amíg az Orbán-kormány nem biztosítja a Hódmezővásárhelynek járó hazai és uniós forrásokat.
Szerző(k): T. E.